A Püspökladányi Sporthorgász Egyesület

Alapszabálya

 

 

 

Az egyesület neve, célja és feladata

 

1.§

 

1)      Az egyesület neve: Püspökladányi Sporthorgász Egyesület

2)      Székhelye: Püspökladány város

3)      Pecsétje: Kör alakú, benne az egyesület neve, középen egyágú horoggal

 

2.§

 

Az egyesület célja:

·        Tagjai érdekképviselete mellett a horgászsport fejlesztésével járuljon hozzá a szabadidő kultúrált és hasznos eltöltéséhez. Segítse elő, hogy törvényes keretek között működve a társadalmi együttélés és a horgászetika szabályai, a természet szeretete és a környezet védelme érvényesüljön.

 

3.§

 

Az egyesület a 2.§ - ban meghatározott célok érdekében:

 

a)      Biztosítja tagjainak a rendszeres egyesületi élethez szükséges feltételeket, a horgászattal összefüggő szakismeretek gyarapítását, ismerteti a horgászattal összefüggő jogszabályokat és más rendelkezéseket.

b)      Az egyesület versenyszakosztályt működtethet, a tagság részére egyéb halfogó sportversenyeket rendezhet.

c)      Az egyesület Püspökladány város tulajdonát képező jóléti tavakból – használati szerződés alapján – 17 ha vízterület használója,( 1, 2, 3, 5, tavak) illetve horgászati hasznosítója, melyen korszerű tógazdálkodást folytat, biztosítja a halállomány védelmét. Az egyesülete tevékenységét a MOHOSZ tagszervezeteként végzi.

 

4.§

 

Az egyesület, mint önálló jogi személy a Hajdú – Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége tagjaként működik.

 

Az egyesület tagjai

 

5.§

 

1)      Az egyesületnek teljes jogú felnőtt, anyagi kötelezettségek szempontjából kedvezményezett, de ugyanakkor a tagsági jogok tekintetében korlátozott ifjúsági, tiszteletbeli és jogi személy tagja lehetnek.

2)      A tag nem magyar állampolgár is lehet.

3)      Az egyesületbe teljes jogú tagként a felvételnél – a tagsági díjon felül – a közgyűlés meghatározott összegű egyszeri belépési díj fizetését írhatja elő. Ifjúsági tagok a megállapított éves tagdíjnak és egyszeri belépési díjnak a felét fizetik.

4)      Az egyesületnek csak az lehet tagja, aki nem áll horgászjegy váltásának tilalma, illetőleg az egyesületi tagságot kizáró horgász fegyelmi büntetés hatálya alatt,

a)      Elfogadja az egyesület alapszabályát

b)      Befizeti az éves tagdíjat és egyszeri belépési díjat

c)      Teljes jogú tagság esetén két ajánlója van, akik legalább két év tagsági viszonnyal rendelkeznek

5)      Ifjúsági tagnak 18 éven aluli fiatalokat lehet felvenni. Az általános iskolába járó tanulók csak a szülő ( gyám ) beleegyezésével léphetnek be az egyesületbe

6)      Az egyesületi tagok közösségeket alakíthatnak ( tóközösségek ). A tóközösség tagja az, aki érvényes területi engedéllyel rendelkezik az adott tóra. A tag egyidejűleg több tóközösség tagja is lehet.

7)      Az egyesület tiszteletbeli és jogi személy tagja lehet:

a)      Az a személy, illetve az a szervezet (egyesülés, társaság, egyesület, önkormányzat, kft stb.), akit (amelyiket) az egyesület vezetősége felkér és a kérést, valamint az egyesület alapszabályát elfogadja

b)      Anyagi, szakmai és elvi támogatásával segíti az egyesületet feladatai teljesítésében

8)      Az egyesület a tiszteletbeli és jogi személy tagjait kedvezményes horgászengedéllyel láthatja el, tagdíjukat, belépési díjukat az egyesület vezetősége határozza meg. Tagsági viszonyuk mindkét fél részéről egyoldalú írásos bejelentéssel megszüntethető.

 

6.§

 

1)      A belépési szándékot az egyesület belépési nyilatkozatának kitöltésével kell kinyilvánítani.

2)      A felvételről az egyesület vezetősége dönt, ha szükséges a tóközösségek ajánlása alapján. Az indoklást is tartalmazó határozatot a felvételt kérővel közölni kell.

3)      A tagsági viszonyt minden év március 31-ig kell rendezni. Ezen időpont után a tagsági viszony rendezése csak az egyszeri belépési díj megfizetésével rendezhető.

 

A tagok jogai és kötelességei

 

7.§

 

1)      Az egyesületi tagokat – az ifjúsági, a tiszteletbeli és a jogi személy tagokra vonatkozó korlátozások kivételével – egyenlő jogok illetik és egyforma kötelességek terhelik.

2)      Az egyesület teljes jogú tagjai:

a)      Jogosultak a közgyűlésen személyes tanácskozási, észrevételezési, indítványozási és szavazati jogot gyakorolni

b)      Az előfeltételek megléte esetén az egyesület bármely tisztségére megválaszthatók

c)      Amennyiben horgászismeretből korábban beszámolt, vagy 1994 január 1 – je után az illetékes állami szervnél horgászvizsgát tett – és nem áll horgászjegy váltásának tilalma alatt – az egyesületnél horgászjegyet, annak birtokában pedig - ha nem áll kitiltás hatálya alatt (az egyesület horgászvizére is) – területi horgászengedélyt válthatnak

d)      Részt vehetnek az egyesület által rendezett tanfolyamon, előadáson, filmvetítésen, horgászversenyen és egyéb rendezvényen

3)      Az egyesület ifjúsági, tiszteletbeli és jogi személy tagját megilletik a (2.) bekezdésben felsorolt jogok az alábbiak kivételével:

a)      Szavazati joggal nem rendelkeznek

b)      Egyesületi tisztségre nem választhatók

 

4)      Az egyesületi tagok kötelességei:

a)      Az egyesületekre, a horgászatra vonatkozó jogszabályok, az egyesület alapszabálya, testülete és vezetősége által hozott határozatok – Szövetségi tagság esetén a Szövetség határozatai – megtartása

b)      Óvni és védeni az egyesület vagyonát és a szerződéssel használt vízterületet

c)      Az éves tagdíjat és egyéb díjat befizetni

d)      Részt venni a közgyűlésen és tevékenyen közreműködni az egyesület feladatainak végrehajtásában

e)      Az egyesület saját hasznosítású és más egyesületek, a Szövetség stb. horgászvizére szóló horgászrend megtartása

f)        A horgászvizek és partjainak tisztasága felett őrködni, környezetvédelmi napok rendezvényein részt venni, a vízszennyezést, halpusztulást az egyesület vezetőségének haladéktalanul jelenteni

g)      A gyermek és ifjúsági horgászokat segíteni

 

 

Az egyesületi tagság szüneteltetése

 

8.§

 

1)      Méltányossági okból kérelemre, a vezetőség az egyesületi tag tagságát szüneteltetheti.

2)      A tagsági viszony szüneteltetése egy év, de kérelemre meghosszabbítható.

3)      A szüneteltetés alatt a tag és az egyesület között jogok és kötelességek nincsenek.

 

 

Az egyesületi tagság megszűnése

 

9.§

 

1)      Megszűnik a tagsági viszony elhalálozás, kilépés, törlés és kizárás következtében, továbbá, ha a bíróság az egyesületet feloszlatja, illetve megszűnését megállapítja.

2)      A kilépési szándékot írásban kell bejelenteni a vezetőségnek.

3)      Az egyesület vezetősége törli a tagok sorából azt, aki

a)      Az alapszabály 6.§ (3.) bekezdésben foglaltaknak nem tesz eleget

b)      Az egyesülettel szemben fennálló tartozását a felszólításban megjelölt határidőig nem fizeti meg

 

4)      A (3.) bekezdés a) pontja alapján nem törölhető a tagsága annak, aki igazolt betegség, vagy lakóhelyétől való tartós távollét miatt lépte túl a fenti határidőt.

5)      Akit az egyesület fegyelmi szerve meghatározott időre kizár az egyesületből, vagy eltilt a horgászattól, a kizárási, eltiltási idő alatt az egyesülettel szemben jogai és kötelességei nincsenek. A kizárási, eltiltási idő lejártával a tagsági viszonya folytatódik, amennyiben az előírt éves fizetési kötelezettségének eleget tesz.

6)      Kilépés, kizárás esetén a befizetett tagdíj, egyszeri belépési díj nem követelhető vissza, az egyesület horgászvizére váltott területi engedély pedig érvénytelen.

7)      Eltiltás esetén a fenti rendelkezések mellett az állami horgászjegy is érvénytelen.

8)      Elhalálozás esetén az elhalt örököse, vagy házastársa kérésére a tárgyévben befizetett díjak – az állami horgászjegy, más egyesület horgászvizére váltott engedély kivételével – időarányos része méltányosságból, a vezetőség egyéni elbírálása alapján visszafizethető.

 

 

Az egyesület szervei és működésük

 

10.§

 

1)      A testületi szervek akkor határozatképesek, ha az ülésen tagjaiknak legalább fele jelen van. Ha a közgyűlés határozatképtelen, változatlan napirenddel 30 perc múlva újra összehívható, feltéve, hogy az eredeti meghívóban szerepel az újra összehívás lehetősége. A közgyűlés összehívását a helyi reklámújságban, egyéb médiában és az egyesület weblapján kell közzétenni. Az azonos napirenddel újra összehívott közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2)      A szavazás általában nyílt, a határozathozatal egyszerű szótöbbséggel történik. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Titkos szavazással történik az alapszabály 11.§ (1.) bekezdés b), d), e), valamint a 12.§ (1.) bekezdés c) pontjában felsoroltak megválasztása. A közgyűlés dönthet úgy, hogy nyílt szavazás legyen személyi kérdésekben is. Megválasztottnak tekinthető, aki a legtöbb érvényes szavazatot, legalább azonban a leadott szavazatoknak több, mint felét megkapta.

3)      Az egyesület az ügyintéző és képviselőszerveit választja. A választás öt évre szól. A testületek és tagjaik a választóiknak beszámolni évente kötelesek. A tóközösségekre is ezek a szabályok érvényesek.

 

 

11.§

 

1)      Az egyesület szervei:

a)      Közgyűlés

b)      Vezetőség

c)      Tóközösségek

d)      Felügyelő bizottság

e)      Fegyelmi bizottság

 

2)      A vezetőség, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság tagjai nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói.

3)      Az (1.) bekezdés b), d), e) pontjában felsorolt szervek tagjai csak büntetlen előéletű és magyar állampolgárok lehetnek.

 

 

A közgyűlés

 

12.§

 

1)      Az egyesület legfőbb szerve a közgyűlés, melynek az alábbi hatáskörei vannak:

a)      Elfogadja, módosítja az egyesület alapszabályát, fegyelmi szabályzatát, horgászrendjét, felhatalmazást  ad a tóközösségeknek.

b)      Kimondja az egyesület feloszlását, kiválását a Szövetségből, vagy más egyesülettel történő egyesülését. A feloszlás, kiválás és az egyesülés kimondásához a jelenlévők kétharmados szótöbbsége szükséges

c)      Meghatározza a megválasztandó testületek ( vezetőség, felügyelő bizottság, fegyelmi bizottság) létszámát, megválasztja az egyesület elnökét, alelnökét  titkárát, gazdasági felelősét, a vezetőség többi tagját, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság elnökét és tagjait.

d)      Megállapítja az egyesület költségvetését, elfogadja a zárszámadást és a vagyonmérleget

e)      Felhatalmazza a vezetőséget a megállapított költségvetésben az egyes rovatok közötti átcsoportosításra

f)        Megállapítja a tagok éves díját, az esetleges belépési és egyéb díjakat, - területi engedélyek, napijegyek – a tóközösségek javaslata alapján.

g)      Meghatározza a tiszteletbeli és jogi személy tagok számát.

h)      Megtárgyalja és elfogadja a vezetőség éves beszámolóját.

i)        Beszámoltatja a felügyelő bizottságot és fegyelmi bizottságot a végzett munkájáról.

j)        Másodfokon eljár a fegyelmi szabályzatban hatáskörébe utalt fegyelmi ügyekben.

k)      Költségvetésben állapítja meg a gazdasági felelős tiszteletdíját.

2)      Megállapítja – az Országos Horgászrend keretei között – a saját használatában lévő vízterületek helyi horgászrendjét.

3)      Dönt a használati jogokkal kapcsolatban.

 

13.§

 

1)      A közgyűlést rendes ülésre évenként össze kell hívni.

2)      Rendkívüli ülést kell tartani, ha azt

a)      Az egyesület tagjainak egyharmada az ülés céljának megjelölésével kéri

b)      Felügyelő bizottság, illetve

c)      A vezetőség szükségesnek tartja

d)      A felügyelő szerv írásban indítványozza

e)      Fegyelmi ügyben másodfokú eljárást kell lefolytatni

3)      A közgyűlést az egyesület elnöke hívja össze. A napirendet tartalmazó meghívót az ülés kitűzött időpontja előtt legalább 8 nappal a 10.§ (1) bekezdésben jelölt módon kell közzé tenni.

4)      A közgyűlésen az egyesület elnöke, akadályoztatása esetén  alelnök vagy a titkár elnököl. A közgyűlésről az elhangzottak lényegét tartalmazó jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv vezetéséről a titkár gondoskodik, hitelesítésre pedig a közgyűlés megkezdésekor két felnőtt tagot kell megválasztani.

 

A vezetőség

 

14.§

 

1)      A vezetőség az egyesület általános hatáskörű végrehajtó szerve, amely gondoskodik a közgyűlés határozatainak végrehajtásáról, valamint biztosítja a két közgyűlés közötti időszakban az egyesületi munka folyamatosságát.

2)      Az egyesület elnökén, alelnökén, titkárán, gazdasági felelősén és a tóbizalmikon kívül a vezetőségnek a közgyűlés által meghatározott számú tagja van.

3)      Az egyesület feladatainak ellátásához a vezetőség igénybe vesz minden rendelkezésre álló törvényes anyagi és erkölcsi segítséget.

4)      Gazdasági ügyekben ( pénzkezelés) a tagság felhatalmazza az elnököt és a gazdasági felelőst.

15.§

 

1)      A vezetőség:

a)      Kitűzi a közgyűlés időpontját, összeállítja és előkészíti tárgysorozatát

b)      Gazdálkodik a közgyűlés által megállapított költségvetési keretben, a közgyűlés által megállapított körben a költségvetés egyes rovatai között átcsoportosíthat,

c)      Dönt a közgyűlés által átruházott hatáskörben,

d)      Határoz tagok felvétele, törlése tárgyában. ( Alapszabály 6.§ (1) – (2) bekezdés, 9.§ (3.) bekezdés)

e)      Meghatározza, hogy a vezetőség egyes tagjai milyen szakfeladatot látnak el. Tagjai sorából megválasztja képviselőit a szövetség küldöttgyűlésébe,

f)        A költségvetés keretében határoz egyes tagok tagdíjának mérséklése, elengedése kérdésében és más díjkedvezmény nyújtásában,

g)      Eljár az alapszabályban és a fegyelmi szabályzatban hatáskörébe utalt ügyekben,

h)      Működtetheti a versenyszakosztályt, kijelöli vezetőjét. Jóváhagyja a szakosztályvezető által előterjesztett éves versenynaptárt és az egyesület versenyszabályzatát. Megtervezi a költségvetés keretén belül a versenysportra és egyesületi rendezvényekhez szükséges anyagi ráfordításokat. A feladat végrehajtásáról, a szakosztály működéséről a felelősöket évente beszámoltatja,

i)        Megállapítja a jogi személy és tiszteletbeli tagok tagdíj és egyéb díjfizetési kötelezettségét,

j)        Munkabizottságokat (szakbizottságokat) hoz létre, meghatározza tagjainak számát, kijelöli vezetőit, meghatározza feladatkörüket és beszámoltatja őket a végzett munkáról,

k)      Meghatározza saját munkatervét,

l)        Szervezi a környezetvédelmi napokat ( alapszabály 7.§ (4.) bek. f) pontja,

m)    A vezetőség tagjait bélyegzővel és aláírással érvényesített igazolvánnyal kell ellátni.

 

 

16.§

 

1)      A vezetőség szükség szerint, de évenként legalább négy alkalommal rendes ülést tart. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha ezt

a)      A vezetőség tagjainak legalább egyharmada az ülés céljának megjelölésével kéri,

b)      Az egyesület elnöke, illetőleg

c)      A felügyelőbizottság szükségesnek tartja

2)      A vezetőség ülését az egyesület elnöke, akadályoztatás esetén alelnöke vagy a titkár hívja össze és látja el az elnöki feladatokat,

3)      A vezetőség üléseire a választott vezetőségi tagokon kívül meg kell hívni a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság elnökét is.

4)      A vezetőség üléseiről jegyzőkönyvet vagy emlékeztetőt kell készíteni.

 

 

17. §

 

 

1)      Az egyesület elnöke

a)      Képviseli az egyesületet, illetőleg a vezetőség egyes tagjait megbízza az egyesület esetenkénti képviseletével,

b)      Összehívja a közgyűlést és a vezetőség üléseit és azokon elnököl,

c)      Ellenőrzi a testületi szervek határozatainak végrehajtását, őrködik az egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű tevékenysége felett,

d)      A költségvetés keretei között utalványozási jogkört gyakorol,

e)      Végrehajtja a fegyelmi szabályzatban hatáskörébe utalt intézkedéseket,

2)      Az elnököt munkájában az alelnök, illetve a titkár segíti, akadályoztatása esetén helyettesíti,

 

 

18.§

 

Az egyesület titkára:

a)      Előkészíti a közgyűlés és a vezetőség elé kerülő előterjesztéseket,

b)      Gondoskodik a közgyűlés és a vezetőség ülései jegyzőkönyvének vezetéséről,

c)      Irányítja illetve ellátja az egyesület és szervei irásbeli teendőit,

d)      Szervezi az egyesületi rendezvényeket

e)      Segíti az egyesület elnökét feladatainak ellátásában, végzi az elnök által írásban átruházott feladatokat.

 

 

19.§

 

Az egyesület gazdasági felelőse:

a)      Intézi az egyesület gazdasági ügyeit, rendszeresen beszámol az elnöknek és a vezetőségnek az egyesület vagyoni helyzetéről

b)      Okmányolt számadásokat vezet a pénz és vagyonkezelésről,

c)      Elkészíti az éves költségvetést, zárszámadást, vagyonmérleget és azt a vezetőség majd a közgyűlés elé terjeszti,

d)      Intézi az egyesület pénzügyeit, vezeti az egyesületi tagok személyi kartonját és ügyeleti időben a horgászirodán tartózkodik.

 

 

Tóközösségek

 

20.§

 

1)      A tóközösségi gyűlést évente egyszer össze kell hívni,

2)      A tóközösségek vezetőt, vezetőséget választanak,

3)      Döntenek a területi engedély éves díjáról valamint a halasítás ütemezéséről,

4)      A tóközösségi gyűlést a tóbizalmi vagy az egyesület elnöke hívja össze

5)      A tóközösség vezetője a területi engedélyek bevételét figyelembe véve elkészíti az éves költségvetést és az egyesület vezetősége elé terjeszti,

6)      Az év utolsó vezetőségi ülésén a tóbizalmi beszámol a költségvetés éves alakulásáról

 

 

 

 

A felügyelőbizottság

 

21.§

 

1)      A felügyelőbizottság tagjainak számát megállapítja, elnökét és tagjait megválasztja a közgyűlés

2)      A bizottság tagjai egyidejűleg  az egyesületen belül más tisztséget nem viselhetnek,

3)      A bizottság köteles ellenőrizni az alapszabály megtartását, az egyesület költségvetésének, a közgyűlés határozatainak végrehajtását, továbbá – a közgyűlés kivételével – az egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű működését, a pénz és anyagkezelést, a bizonylati fegyelmet, valamint a gazdálkodást. Az ellenőrzésről a bizottság jegyzőkönyvet ( feljegyzést) készít,

4)      A bizottság jogosult az egyesület működésével és gazdálkodásával kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálni,

5)      Ha a bizottság ellenőrzése során hiányosságot, vagy jogszabályt, alapszabályt, illetve az egyesület érdekeit sértő bármely magatartást észlel, arról írásban köteles tájékoztatni az egyesület elnökét,

6)      A bizottság elnöke köteles a végzett munkáról a közgyűlésnek beszámolni,

7)      A bizottság elnöke tanácskozási joggal jogosult résztvenni a vezetőség ülésein,

8)      A bizottság éves munkaterv alapján dolgozik, melyet minden év február 28- ig a vezetőség elé terjeszt.

 

A fegyelmi bizottság

 

22.§

 

1)      A fegyelmi bizottság tagjainak számát megállapítja, elnökét és tagjait megválasztja a közgyűlés,

2)       A bizottság tagjai egyidejűleg  az egyesületen belül más tisztséget nem viselhetnek,

3)      A bizottság első fokon eljár a Fegyelmi Szabályzatban hatáskörébe utalt fegyelmi ügyekben,

4)      A fegyelmi eljárást az egyesület fegyelmi szabályzatában előírtak szerint kell lefolytatni,

5)      A bizottság időszakonként tájékoztatja a fegyelmi helyzetről és a felelősségre vonási gyakorlatról a vezetőséget a közgyűlésen pedig beszámol munkájáról.

 

 

Az egyesület jogi személyisége és vagyona

 

 

23.§

 

 

1)      Az egyesület jogi személy

2)      Az egyesület bevétele tagdíjakból, belépési és egyéb díjakból, a tagok önkéntes hozzájárulásából, az egyesület kezelésében lévő vízterületre kiadott területi engedélyek díjából, az egyesület alapszabályszerű tevékenységéből eredő más bevételekből, esetlegesen jogi személyek támogatásából és egyéb adományokból ered.

3)      Az egyesület nem folytat nyereséges gazdálkodást, bevételeiből az önfenntartást biztosítja. Ennek megváltoztatása a közgyűlés hatásköre, a döntéshez kétharmados szótöbbség kell,

4)      Az egyesület tagjai a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartoznak az egyesületnek vétkesen okozott kárért,

5)      Az egyesület vagyonáért, valamint vagyoni eszközeinek a jóváhagyott költségvetésben meghatározott célokra való felhasználásáért az elnök, a gazdasági felelős és a felügyelőbizottság elnöke felelősek,

6)      Az egyesület megszűnése, feloszlása, feloszlatása esetén a fennmaradó tiszta vagyon csak horgászvonatkozású célra fordítható. Egyebekben a PTK előírásai irányadóak,

7)      Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel.

 

 

Az egyesület felügyelete

 

24.§

 

1)      Az egyesület törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el,

2)      Az egyesület jogszabályok által feltételhez kötött tevékenysége felett – a hatáskörrel felruházott állami szerv a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok szerint – felügyeletet gyakorol.

 

 

 

Hatályba léptető rendelkezés

 

25.§

 

Az alapszabály a közgyűlés általi elfogadása napján lép hatályba!!

Egyúttal az 1998. február 15-én elfogadott, többször módosított alapszabályt a közgyűlés hatályon kívül helyezi.

 

 

Az alapszabályt a Püspökladányi Sporthorgász Egyesület 2011. február 6-án közgyűlése elfogadta.

 

 

 

 

Márkus Gábor                                                                                             Borsos István

       Elnök                                                                                                            Titkár